Könyvtár a kertben, kert a könyvtárban

Óbuda zöldkönyvtára és speciális szolgáltatásai

Szerzők

  • Katalin Szépvölgyi
    Affiliation
    Ezüsthegyi Könyvtár
https://doi.org/10.3311/tmt.13191

Absztrakt

Négy éve a fővárosban új hazai zöldkönyvtár nyitotta meg kapuit. Az Óbudai Platán Könyvtár fiókkönyvtáraként 2004 óta működő teremkönyvtár évek óta várt az Ezüsthegy u. 16. szám alatti, helyi műemlékvédelem alatt álló romos épület felújítására, annak reményében, hogy nemcsak a közkönyvtári szolgáltatásait tudja bővíteni és fejleszteni, de zöldkönyvtári törekvéseit és céljait is megvalósíthatja.
A 2018 júliusában immár Ezüsthegyi Könyvtár néven megnyílt intézmény kezdetektől nyújt speciális szolgáltatásokat a vonzáskörzetben élők számára, sőt a paletta évről évre bővül, reagálva az újonnan jelentkező használói igényekre. A mindennapi működésünket akkor és azóta is szervesen áthatja az öko szemlélet, igyekszünk érzékenyíteni és példát mutatni direkt és indirekt módon is. Zöldkönyvtári tevékenységünket 2020-ban egyedüli magyar intézményként, és harmadikként Magyarország történetében az IFLA-ENSULIB Zöld Könyvtár díjazással ismerte el. A vevőközpontúságunknak és a gördülő tervezésnek köszönhetően innovációink megtalálják célközönségüket vagy éppen fordítva, a célközönség nyeri meg azt magának. Mára a használóinkkal szoros és produktív a kapcsolatunk. Értékelik a lelkesedésünket, az ötleteinket, erőfeszítéseinket, azt, hogy valami egyedinek lehetnek részesei, haszonélvezői. Mi pedig mindennél jobban értékeljük az ő véleményüket. Családias hangulatú mindennapjaink, közös együtt gondolkodásunk és kölcsönös érzékenységünk alapja az az út, amire az Ezüsthegyi Könyvtár megnyitásakor léptünk. De honnan is jöttünk és hová is tartunk?

Kulcsszavak:

könyvtár, középület, közösségi tér, fenntartható fejlődés, emberi ökológia, zöld könyvtár

Megjelent

2022-12-12

Hogyan kell idézni

Katalin, S. „Könyvtár a kertben, kert a könyvtárban: Óbuda zöldkönyvtára és speciális szolgáltatásai”, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 69(8), o. 478–492, 2022. https://doi.org/10.3311/tmt.13191

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek