Az empíria alapú tehetségkutatás megjelenése hazánkban a 20. század első harmadában

Absztrakt

Jelen tanulmányommal, célom egy olyan sorozat elindítása, mely a tehetség fogalmára, illetve a tehetség fogalmának értelmezési kereteire koncentrál. A teljesség igénye nélkül a következő kérdéseket fókuszba állítva, az idő függvényében tárom fel a tehetség fogalmával kapcsolatos változás menetét:

Az idő függvényében miként változott a tehetséggel kapcsolatos vizsgálódások fókusza? Adott korszakban milyen célok álltak a tehetségkutatás fókuszában? Milyen szerepet játszott a politika, illetve a politikákhoz kötődő ideológiák a tehetséggondozás munkájában? Hogyan valósult meg a tehetséggondozás a gyakorlatban?

Az első írásom a tehetségkutatás tudományosan értékelhető, empirikus vizsgálatokra támaszkodó kezdeti szakaszának bemutatásával indul s az 1940-es évekig bezárólag kalauzolja el az olvasót. Vizsgálatom fókuszában a magyar tehetséggondozás Horthy-korszakbeli története áll.

Csíkszentmihályi szerint a tehetség kialakulását három tényező befolyásolja. Elsősorban a személyes tulajdonságok, melyek egy része öröklött, más része az egyén fejlődése során alakul ki. Másodsorban a kulturális elvárások, melyek csoportja „egy szabályrendszer alapján meghatározza az értelmes és értékes dolgok körét.” Végül pedig a társadalom elismerése és támogatása, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a tehetség felszínre törve a társadalom javára kamatoztassa tudását. Hiszen a döntést hozó emberektől és intézményektől függ, hogy melyek a prioritások, mit tekintenek adott helyzetben értékesnek, vagyis a támogatandónak.

Csíkszentmihályi által fentebb felvázolt tényezők is sejtetik milyen bonyolult a tehetség szó értelmezése, hiszen mind koronként, mind pedig kultúránként tartalma változáson esett át. Vagyis a tehetségekre, mint társadalmi képződményekre kell tekintenünk, hiszen az értékelés az adott társadalom vélt vagy valós pozitív értékei alapján jelöli ki azon tulajdonságokat, melyeket jónak nevezünk.